Black Friday – Hazai pálya

A Fekete péntek, a vásárlás egyik legnagyobb ünnepe Magyaroszágot is kezdi meghódítani, akár a Valantin nap vagy a döcögösen, de itthon is divatba jövő Apák napja.

A “fejlett” nyugatról indult ötletek, hagyományok, ilyen-olyan tempóval, de megérkeznek hazánkba, ezek között léteznek hasznos, értelmes dolgok és kevésbé szerencsések is.

A tengertúlról indult vevő fogások egyik legnagyobb ásza, a karácsonyi szezon és a húsvéti ajándékvásárlás közötti űrt kitöltő Valentin nap, amely már stabil bevételi pont a virágárusoknak, parfümériáknak és az ajándékboltoknak. Lehet ízlelgetni a következő vevő fogást, a Black Friday-t.

Hazai Black Friday történelem

A Fekete péntek történetéről egy korábbi cikkünkből tud információkat szerezni, ahol képbe kerülhet azzal,

hogy miért Fekete pénteknek nevezik az extrém leárazások napját. És hogy mi köze a pulykához.

Visszatérve a hazai pályára, a Black Friday itthoni karrierje az Extrém Digitálhoz köthető. Az első szuper akciós novemberi napot 2013-ban tartották, ekkor náluk 20, 30 és max. 70 százalékos kedvezménnyel lehetett vásárolni.

A kínált termékek száma még gyerekcipőben járt, mert 300-350 portékára aggattak rá kedvezményes árakat. A Black Friday 2018 idején még nagyobb kedvezmények várhatók.

Az akkor még a szárnyait bontogató e-kereskedelem fellendítésére, elterjesztésére vetették be az akciót, ami azzal járt, hogy az aznap megrendelt holmikat ingyen szállították ki.

Black Friday – Számok és érdekességek

Meglepő dolgok kerülnek ki a webáruházak “kirakatába”, az Edigitálnál esett meg az, hogy a Black Friday katalógusba bele került egy luxus motorcsónak, amely 25 százalékos kedvezménnyel volt tíz millió Ft. Ami a gyári árat jelentette. A vevő majdnem lemaradt a hajóról, mert félóra alatt kellett döntenie róla.

Egyébként nem akart motorcsónakot venni, de élt az alkalmi vételllel, és a hírek szerint azóta is nagy örömmel használja a családjával az olasz gyártmányú vízi járművet.

A kezdeti szerény termékszám szépen megemelkedett, mert 2015-ben már négyezer magasságában volt a leértékelt árucikkek száma,

az elérhető kedvezmény mértéke pedig fél milliárd forint körül mozgott.

A “lejtőn” nem lehetett megállni, a kínált termékek száma folyamatosan növekedett, két éve, már 1,5 milliárd forintnyi kedvezményt kaptak a vásárlók.

Mennyiségek

Kis ízelítő a számokból, hogy mennyi munkájuk volt az ország első számú webáruházának a szállítással:

2015-ben a futárok közel hatezer darab okostelefont vittek házhoz, a porszívókból kétezerötszáz kelt útra. A tévékből kétezer darabot csomagoltak be, a játék konzolokból és laptopokból pedig kereken ezret.

Mindez a Black Friday, azaz egynapos megrendelés eredménye!