slipon

Slipon minden alkalomra

Ha kényelmes cipőre vágyik, akkor ma már a jó megjelenésről sem kell cserébe lemondania, ugyanis a tervezők mindkét tényezőre, vagyis a komfortra és a designra is egyre nagyobb figyelmet fordítanak. Például egy menő slipon minden téren tökéletesen helytáll, így anélkül lehet csinos a rohangászós, ügyintézős hétköznapokon is, hogy estére úgy érezné, leszakad a lába. Sőt, már az elegánsabb eseményeken sem kell feltétlenül magassarkúban megjelennie, mert a slipon változatokban olyan példányok is fellelhetőek, amelyek ilyen helyzetekben is bátran viselhetőek. Flitteres, glitteres, színes, visszafogott és kimondottan alkalminak mondható slipon is kapható, így ha mindig is problémája volt a tűsarkakon való tipegéssel, akkor végre búcsút mondhat a kényelmetlen lábbeliinek és lecserélheti ezeket egy-egy vagány slipon modellre. Ezeket manapság már szoknyával is hordják, tehát érdemes bátornak és bevállalósnak lenni, mert a végeredményen még Ön is meglepődhet. A cipom.hu oldalon máris nekiláthat a válogatásnak, ha megreformálná a gardróbját.