A kikapcsolódásnak sokféle módja létezik, ezért megéri kiválasztani azt a formát, ami a leginkább megfelel az elvárásunknak. Ha úgy érezzük, hogy közel áll hozzánk némelyik zeneszám, amit még mi magunk is képesek lennénk eljátszani, akkor bátran vegyünk a kezünkbe egy erre a célra megfelelő hangszert és lássunk neki a feladatnak. A gitár akkordok elsajátítása nem több mint gyakorlás kérdése. Sokan azt hihetik, hogy csakis akkor érhetnek el jó eredményt, ha valamilyen sajátos képességgel rendelkeznek, de a helyzet ennél sokkal egyszerűbb. A gitár akkordok elegendő lelkesedéssel és szorgalommal még azon személyek által is megtanulhatók, akik amúgy kevés ritmusérzékkel rendelkeznek.
De miről van voltaképpen szó? A gitár akkordok nem más, mint a különféle lefogások következtében megszólaló hangok összessége. Annak függvényében ugyanis, hogy miként vannak a húrok lefogva a pengetés során a hangzás eltérő. Ez azt jelenti, hogy a gitár akkordok mindegyike egyedi szólamot hoz létre. A dalok pedig különféle akkordokból épülnek fel. Nincs más tehát hátra, mint a gyakorlás elkezdése. Erre pedig remek lehetőséget kínál a gitarkotta.com weboldal sajátos módon összeállított oktatóanyaga. Bátran vessük bele ebbe magunkat és használjuk ki a lehetőséget. A kezdeti lelkesedés gyorsan magával ragad bennünket, majd pedig a ráhangolódást követően elkezdhetjük élvezni az eredményt, ami gyorsan látszódni fog. A gitár akkordok némelyikével már nekiláthatunk bizonyos dalok eljátszásának. Minél lelkesebben tanuljuk meg az akkordokat annál gyorsabban haladunk előre a tanulás folyamatával.