Jelentős összeg, alacsony kamat, szabad felhasználás – csupa kedvező tulajdonság teszi vonzóvá a Széchenyi Kártya vállalkozói programhiteleit.
Határtalan lehetőségek
Rezsit, béreket kell fizetni, miközben alig érkeznek bevételek.
A túléléshez fejleszteni kellene, ám a ma és a holnap túlélése is problémát okoz.
Ez csak kettő a vállalkozások mindennapjait nehezítő súlyos kihívások közül. A koronavírus-járvány sosem látott helyzetet teremtett, amelyre a felkészült cégvezetőknek sem egyszerű reagálniuk. Az elmúlt időszak szinte minden gazdasági területen visszaesést hozott. Ugyanakkor van néhány lehetőség, amely segíthet kitartani, amíg normalizálódik az élet.
A Széchenyi Kártya már a járvány előtt is kapóra jött a vállalkozásoknak, most pedig a lehetőségek tárházát nyitja ki előttük.
A vállalkozói folyószámlahitel szabadon felhasználható, tehát az igényeikhez mérten, korlátozások nélkül költhetik el. Az igényléséhez nincs szükség tárgyi fedezetre.
A vállalkozói programhitelek állami támogatással vehetők igénybe. Részben ebből is fakadnak kedvező tulajdonságai. Nem számolnak fel rendelkezésre tartási jutalékot. Kizárólag az éppen felhasznált hitelre kell kamatot fizetni.
Összességében jól látható, a Széchenyi Kártya vállalkozói hitelek jelentősen javítják a fizetőképességet.